SZIGET: 18+

Sziget 2011

Idén 18 éves és egyben 19. a Sziget, melyen – 1993-as születése óta – láthattunk 17 950 programot, ebből hallhattunk 7 291 koncertet, itt járt 62 ország – különböző műfajt képviselő – előadója és 54 országból érkező, összesen 5 448 372 látogató. 2011. augusztus 10-15 között ismét Sziget, a megszokott helyen, a tavalyi árakon, új helyszínekkel, aktuális trendekkel, nagy öregekkel, itthon elsőként bemutatkozó ígéretekkel, de legfőképpen a tavaly augusztus óta hiányzó Sziget életérzéssel.

Nagykorú lett a Sziget s vele nagykorú lett a műfaj is, amit egykor Woodstock ihletett, de az álmodói nem maradtak ennyiben. Egy sokszínű, változatos, multikulturális kavalkádot képzeltek, és valósítottak meg, s lett ez a változatosság a Sziget védjegye, mely ma már Európában is nagy respektet vált ki. Olyannyira, hogy csak idén három különböző nemzetközi fórumon is a legjobbak közé sorolták a mi Szigetünket. Így tehát dicsérettel megfelelt az „érettségi vizsgán” s lép most a nagybetűsbe. S mint ahogy az ifjú maturánst veszélyeztetik az élet nagy pofonjai, úgy a Sziget is komoly akadályokkal küzdött a közelmúltban, de úgy tűnik elszálltak a felhők, megegyezés született a fővárossal, nem perel többé Újpest sem, jöhet a rakenroll, a tánc, a móka és kacagás…

Tavalyi jegyár, készpénz nélkül kártyával vagy mobillal

Tovább

Miről szól az oldal ?
A zenei vetélkedők résztvevőiről megtudhatsz mindent hasznos információt. Visszanézheted a tehetségekről készült online videókat az RTL és a TV2 csatornának köszönhetően. Minden héten kiesik egy kis csillag ahogy közeledünk a döntőhöz. Az X-Faktor már a sokadik szériát indítja el, de ismét mindenki várja az adásokat.... szóval az idei év is az X-Faktor éve lesz. A Megasztárt most a Voice színpada váltja, ahol ismét fiatal tehetségek mutatkoznak be. Most a legújabb durranás a Voice. Alig több mint két éve indult Hollandiából és máris forradalmasította a zenés műsorokat, szerte a világon.

A tehetségkutató műsorokon kívül itt még rengeteg friss zene hírek várnak. Programok, hírek, rendezvények... Ha hétvégenként bulizni szeretnél menni, akkor itt néz körül, mert rengeteg programajánlattal kedveskedünk nektek. És oldalunk most már kibővült a zenei toplistákkal, a zenei magazinokkal és a zene küldő menüponttal is, itt tudod kedvenc zenei videóidat beküldeni. Oldalunk nem támogatja az illegális zeneletöltést ezért ilyen lehetőséget ne is keressetek, viszont hasznos útmutatót találhattok a legális zeneletöltésről itt: Zene letöltés ingyen YouTube



Esemény kereső

2021. szeptember
h K s c p s v
 12345
6789101112
13141516171819
20212223242526
27282930