Soundgarden – King Animal, a jól sikerült visszatérés

A Soundgarden visszatérő lemezét hallgatva az a szakállas poén jutott eszembe, hogy nyírjuk ki Lady Gagát, küldjük a mennybe, és kérjük helyette vissza Kurt Cobain-t. Chris Cornellék ugyanis ott fejezték be, ahol másfél évtizeddel ezelőtt abbahagyták. Ami persze nem baj, sőt…

Kim Thayil gitársoundja gyakorlatilag semmit nem változott, Matt Cameron dobos játéka rendhagyó, Ben Sheperd basszer összetéveszthetetlen, Chris Cornell pedig a világ legdepisebb Freddie Mercury-ja, aki lazán átível énekével pár oktávot azon a valószínűtlen hangon, amit a jóisten a torkába rakott. Mindez azonban annyira nem meglepő, hiszen ezen zenei teljesítmények összessége adja azokat a stílusjegyeket, amitől a zenekar sikeres, egyedi és stílusteremtő lett.

Tizenöt év telt el a legutóbbi megmozdulásuk óta, ennyi idő után találkoztak újra a Seattle-i hang meghatározó zenészei. Tizenöt év nagy idő, ez alatt sokat változott a világ, a zeneipar, a rajongók és minden bizonnyal maguk a lemezt író emberek is. A King Animal tételeit hallgatva azonban úgy tűnik, hogy mindezen körülmények ellenére működik köztük a kémia, és ugyanúgy elő tudják magukból hívni a korai évek hangulatait, mintha mi sem történt volna.

Nincs önmaguk szemen köpése, nincs izzadtságszagú retro hangulat, nincs ciki eredményeket produkáló újítási vágy. A King Animal legnagyobb erőssége tehát az, hogy a Soundgarden képes volt Soundgarden maradni.

A reunionról szóló hír 2010 januárjában érkezett, de akkor a zenekar aktivitása Best Of jellegű kiadványok értékesítésében és néhány koncertben merült ki.

Magától értetődő volt a kérdés, hogy várhatóak-e új számok. És persze volt – jogosan – némi félelem, hogy ha ez bekövetkezik, akkor milyen lesz. Hosszú idő után összeállni és megpróbálni reprodukálni a múltat az olyan, mint vékony jégen táncolni a hóolvadási időszak kezdetén, és nem kevés pop-rock zenekar bukott már csúnyán el ebben.

2012 áprilisában, az épp aktuális Marvel mozi, a Bosszúállók betétdalaként jelent meg a Live to Rise, amely ugyan a King Animal lemezre nem került fel, de az újjáalakult Soundgarden irányvonalába betekintést engedett. A nóta pedig olyan sikeres lett, hogy mindenki megnyugodott: a hangok kertje újra nyitva áll, és a depirock kedvelői minden valószínűség szerint ütős anyagnak örvendezhetnek majd.

Szeptemberben jött a hivatalos bejelentés, hogy novemberben jelenik meg a teljes album, és ezzel együtt megérkezett a Been Away To Long, a beharangozó kislemez. Hamisítatlan Soundgarden dal, sötét atmoszféra, zaklatott ütemek és földöntúli hang.

A tegnapi online megjelenés – amiről mi is hírt adtunk – után pedig nem volt más dolgunk, mint hogy meghallgassuk az egész anyagot, és ezt követően leírjuk, hogy:

A már említett Been Away To Long lett a lemez nyitánya, amelyet a hangulatában hasonló Non-State Actor követ. Innentől viszont öt nótán keresztül (By Crooked Steps, A Thousand Days Before, Blood On The Valley Floor, Bones Of Birds, Taree) követik egymást a lassú és középtempós tételek. A dalok egytől-egyig kiválóak, stílushűek és kidolgozottak – mondjuk másfél évtized kihagyás után kínos is lett volna semmitmondó töltelékekkel kiszúrni a közönség szemét.

Persze nem vártam a Soundgardentől azt, hogy a napsütésről és medencékről énekeljen, de azért ezen a ponton – hangsúlyozom, szigorúan a letargikus hangulat tömény adagolása miatt – kezdtem azt érezni, hogy kezd kissé leülni a lemez. Azonban a sort megtöri az Attrition a maga punkos lendületével (persze senki ne számítson kétakkordos darálásra, kiművelt riff és 2/4-en edződött dobosok rémálmait idéző ütem), és tovább is roboghatunk a lemez akusztikusabb felére (Black Saturday, Halfway There, Worse Dreams), ahol újra a visszafogottság jellemző, de a naturalisztikus hangzás kissé könnyedebbé és emészthetővé teszi az egészet.

A két záró tétel (Eyelid’s Mouth, Rowing) egy kissé megint felpörgeti a tempót, de csak azért, hogy ne érezzük úgy magunkat, mint Krist Novoselic egy Courtney Love-al való Nirvana jogdíjtárgyalás után…

„Állatkirály” lett ez a lemez, amelyet meghallgatva a világ grungerei sírva vigadhatnak egymás vállán az újraegyesülés és a nosztalgia jegyében.

Live To Rise…

Kiss UtolsóCsillagharcos Ákos

Az eredeti cikk itt olvasható: www.basszusmagazin.hu

Miről szól az oldal ?
A zenei vetélkedők résztvevőiről megtudhatsz mindent hasznos információt. Visszanézheted a tehetségekről készült online videókat az RTL és a TV2 csatornának köszönhetően. Minden héten kiesik egy kis csillag ahogy közeledünk a döntőhöz. Az X-Faktor már a sokadik szériát indítja el, de ismét mindenki várja az adásokat.... szóval az idei év is az X-Faktor éve lesz. A Megasztárt most a Voice színpada váltja, ahol ismét fiatal tehetségek mutatkoznak be. Most a legújabb durranás a Voice. Alig több mint két éve indult Hollandiából és máris forradalmasította a zenés műsorokat, szerte a világon.

A tehetségkutató műsorokon kívül itt még rengeteg friss zene hírek várnak. Programok, hírek, rendezvények... Ha hétvégenként bulizni szeretnél menni, akkor itt néz körül, mert rengeteg programajánlattal kedveskedünk nektek. És oldalunk most már kibővült a zenei toplistákkal, a zenei magazinokkal és a zene küldő menüponttal is, itt tudod kedvenc zenei videóidat beküldeni. Oldalunk nem támogatja az illegális zeneletöltést ezért ilyen lehetőséget ne is keressetek, viszont hasznos útmutatót találhattok a legális zeneletöltésről itt: Zene letöltés ingyen YouTube



Esemény kereső

2021. június
h K s c p s v
 123456
78910111213
14151617181920
21222324252627
282930