„Sokkal fontosabb volt, hogy önmagunkat tudjuk értelmezni” – Beck Zoltán (30Y)-interjú

30y beck zoltán ny.jpg

A 30Y a 2010-es Városember után a Szentimentálé című halkabb, visszafogottabb, évek óta játszott koncertanyagának a megjelentetésével volt elfoglalva (a vinylen is kijött dupla lemezhez formabontó film is készült), majd csendesebb időszak következett a zenekar életében. Tavaly a két Beck-tesó rockos duólemezt adott ki, Bezzeg a kurva Beckek néven, majd idén ötről négy főre fogyatkozva, Gradvolt Endre gitáros távozása után egy EP-trilógiába kezdtek (a négyszámos Ahogy elképzeltem februárban, az ötszámos Dobozember júliusban jelent meg), ami a most kijött háromszámos Neked szurkolok című (az interjú végén végig is hallgatható) anyaggal lett teljes. A 30Y holnap, november 14-én ennek a három EP-nek a szerzeményeit mutatja be az Akváriumban, ahol a jegy mellé a 12 idei dalt egy cd-n is megkapják a belépőt váltók. Beck Zoltánnal a Szentimentálé megjelenésekor beszélgettünk utoljára, tavaly testvérével, Beck László “Zazával” interjúztunk, most megint a frontember következik, aki mesél a zenekar átalakulásáról, a megújult energiákról és a 30Y jövőjéről is.

[…] Bővebben!

Megosztom Facebookon!
Megosztom Twitteren!
Megosztom Tumblren!

A cikk eredeti forrása : Recorder.blog.hu

Miről szól az oldal ?
A zenei vetélkedők résztvevőiről megtudhatsz mindent hasznos információt. Visszanézheted a tehetségekről készült online videókat az RTL és a TV2 csatornának köszönhetően. Minden héten kiesik egy kis csillag ahogy közeledünk a döntőhöz. Az X-Faktor már a sokadik szériát indítja el, de ismét mindenki várja az adásokat.... szóval az idei év is az X-Faktor éve lesz. A Megasztárt most a Voice színpada váltja, ahol ismét fiatal tehetségek mutatkoznak be. Most a legújabb durranás a Voice. Alig több mint két éve indult Hollandiából és máris forradalmasította a zenés műsorokat, szerte a világon.

A tehetségkutató műsorokon kívül itt még rengeteg friss zene hírek várnak. Programok, hírek, rendezvények... Ha hétvégenként bulizni szeretnél menni, akkor itt néz körül, mert rengeteg programajánlattal kedveskedünk nektek. És oldalunk most már kibővült a zenei toplistákkal, a zenei magazinokkal és a zene küldő menüponttal is, itt tudod kedvenc zenei videóidat beküldeni. Oldalunk nem támogatja az illegális zeneletöltést ezért ilyen lehetőséget ne is keressetek, viszont hasznos útmutatót találhattok a legális zeneletöltésről itt: Zene letöltés ingyen YouTube



Esemény kereső

2021. január
h K s c p s v
 123
45678910
11121314151617
18192021222324
25262728293031