Kultfilmek: V mint vérbosszú

“Annyira könnyű megfeledkezni a méltóságunkról, mégis ez az egyetlen, ami valójában a miénk, az utolsó darabka, ami megmarad nekünk, ami szabaddá tesz bennünket.”

A V mint vérbosszú egy sötét hangulatú, jövővíziót bemutató képregényként jelent meg Angliában az IPC gondozásában a ’80-as évek elején. A képregény készítője, Alan Moore nagyon jó érzékkel ragadta meg a témát, és fűzte össze a valós és a fiktív történeti elemeket a sztori megalkotásához.

A cselekmény a közeli jövőben játszódik, ahol egy totalitárius kormány uralkodik Angliában, és V, a titokzatos, maszkos, modern kori Zorro az egyetlen, aki szembeszáll az elnyomással.

Alan Moore más, szintén kultikus munkáihoz hasonlóan – mint például a From Hell, vagy épp a Szövetség – ezt a képregényt is jellemzi a vészjósló atmoszféra, a titokzatos és misztikus utalások jelenléte és egyfajta sajátos, dekadens elegancia. Nem csoda, hogy az egyébként mesterien kitalált történetre nem sokkal a szigetországi megjelenés után rácsapott az amerikai DC Comics.
Az Egyesült Államokban való megjelenéskor már mind a sztori, mind a külcsín fel lett egy kicsit turbózva, de azt még az ortodox rajongók sem állították, hogy ez kárára vált volna a műnek. Néhány év szünet következett, mert kétségtelenül egy nagyon aprólékosan kidolgozott történettel és annak zseniális vizuális megjelenítéséről van szó, azért figyelembe kell venni, hogy ezek a dolgok mégiscsak egy viszonylag szűk réteget érdekelnek…

De mivel Hollywoodban minden valamirevaló képregényhősnek – előbb vagy utóbb – filmadaptációt szentelnek, így nem volt kérdés, hogy V sem kerülheti el a sorsát. A Mátrix trilógiát megalkotó és sikerre vivő Wachowski testvérpár 2005-ben készített filmet ebből az igen kiváló alapanyagból.

A filmadaptáció sem kereskedelmileg, sem közönség szempontból nem volt egyértelmű siker, valaki vagy isteníti, vagy utálja, átmenetek nincsenek. Én az előbbiek táborába tartozom, ez szolgáltatott okot az írásra, no meg az, hogy ez a fajta képregényes-apokaliptikus, beteg és kattant világ abszolút belefér a Kult kategóriába.

A forgatókönyv megalkotásakor gyakorlatilag összefűzték a több mint 10 részes képregény részeit és sikerült a kicsit több mint két órás filmet úgy megcsinálni, hogy végig izgalmas és érdekfeszítő legyen.

A filmben tehát onnan indulunk, hogy Angliában diktatúra van, de az emberek már fásultak és természetesnek veszik ezt az állapotot. Értelemszerűen a kormány uralja a médiát is, így senkinek nem kell gondolkodnia – a kancellár vezetésével az ország irányítói azt is kitalálják, hogy kinek milyen világlátásra van szüksége az ország, pontosabban az ő érdekükben. A nagyobb városokban kijárási tilalom van és a titkosrendőrség pribékjei vadásznak mindenre és mindenkire, aki egy kicsit is kilóg a sorból.
Ebben a nem épp idillikus társadalmi közegben egyszer csak megjelenik egy fura, maszkos figura, aki V-nek nevezi magát.

Már a film elején gyorsan elintézi a másik főszereplőre, a Natalie Portman által alakított Evey-re támadó begyűjtőket. Ekkor már a nézőben felsejlik, hogy V nagyon jól harcol és valószínűsíthetően valamilyen emberfeletti erővel, vagy képességgel is rendelkezik – valamint az is világossá válik, hogy a pali nem teljesen komplett, lévén miközben játszi könnyedséggel veri laposra a titkosrendőröket, nem által Machbetet szavalni.

Saját bevallása szerint ő egy avatott verselő művész, és a bosszú angyala…

A sztori előrehaladtával rájövünk, hogy ő nem az a tipikus „maszkos, erős, megmentem a szegény elesetteket” típusú figura, mint Batman, vagy a Pókember – az ő figurája, tervei és módszerei sokkal kifinomultabbak, bonyolultabbak és előremutatóbbak más, hagyományos szuperhőséhez képest.
A történet kezdete november 5. Ennek jelentősége van, és itt jön be Alan Moore egyik zseniális történetíró képessége: hogyan lehet a valóságot a fantáziával ötvözni.

1605-ben egy Guy Fawkes nevű úriember ezen a napon próbálta felrobbantani az angol parlamentet – ez a valós esemény adja a V mint vérbosszúban az egész figura és a sztori vázát…

V maszkja, melyet az egész film alatt visel, Guy arcát mintázza, és terveik is igen hasonlóak.

Hősünket – akit a regnáló hatalom értelemszerűen veszélyes terroristának titulál – az a cél mozgatja, hogy a tömeg szemét felnyissa és saját maga mellé állítsa. E cél elérése érdekében évekig készülődött és mint egy igen jól megkomponált színdarabot, felépítette az egész folyamatot.

Mindezt teszi azért, mert meggyőződése, hogy nem a népnek kell félnie a kormánytól, hanem fordítva lenne ez helyénvaló – és bár lapunktól nagyon messze van a politizálás gondolata, azért meg kell jegyeznem, hogy neki adok igazat…

V a jól felépített palotaforradalomban elteszi láb alól a hatalom kulcsfiguráit, közben persze a titkosrendőrség lohol utána, és bár elkapni nem tudják, kiderül, hogy ki is a titokzatos figura, miért van emberfeletti ereje, és mik a motivációi…

A történet nagyon szövevényes, nem is óhajtok minden poént lelőni, de talán nem meglepetés, hogy hősünk eléri céljait: mielőtt azonban bárki happy endre számítana, tudni kell hogy V meghal a végére.

Ami zseniális benne, hogy ezt is direkt csinálja. Tervei megvalósításában szerepelt a saját halála: a diktatúra bukásával az ő szerepe véget ért, de szelleme tovább él, mert a maszk alatt nem csak egy ember, hanem egy eszme lakozott. És mint tudjuk, az eszmék, az emberekkel ellentétben golyóállóak…

Kiss UtolsóCsillagharcos Ákos

Az eredeti cikk itt olvasható: www.basszusmagazin.hu

Miről szól az oldal ?
A zenei vetélkedők résztvevőiről megtudhatsz mindent hasznos információt. Visszanézheted a tehetségekről készült online videókat az RTL és a TV2 csatornának köszönhetően. Minden héten kiesik egy kis csillag ahogy közeledünk a döntőhöz. Az X-Faktor már a sokadik szériát indítja el, de ismét mindenki várja az adásokat.... szóval az idei év is az X-Faktor éve lesz. A Megasztárt most a Voice színpada váltja, ahol ismét fiatal tehetségek mutatkoznak be. Most a legújabb durranás a Voice. Alig több mint két éve indult Hollandiából és máris forradalmasította a zenés műsorokat, szerte a világon.

A tehetségkutató műsorokon kívül itt még rengeteg friss zene hírek várnak. Programok, hírek, rendezvények... Ha hétvégenként bulizni szeretnél menni, akkor itt néz körül, mert rengeteg programajánlattal kedveskedünk nektek. És oldalunk most már kibővült a zenei toplistákkal, a zenei magazinokkal és a zene küldő menüponttal is, itt tudod kedvenc zenei videóidat beküldeni. Oldalunk nem támogatja az illegális zeneletöltést ezért ilyen lehetőséget ne is keressetek, viszont hasznos útmutatót találhattok a legális zeneletöltésről itt: Zene letöltés ingyen YouTube



Esemény kereső

2021. június
h K s c p s v
 123456
78910111213
14151617181920
21222324252627
282930