Kishírek a nagyvilágból

A Creed és Alter Bridge vezér Mark Tremonti júliusban jelenteti meg első szólóalbumát All I Was címmel. A korongon tizenkét dal hallható, melyek a gitáros többi bandájától eltérően inkább metál alapokon nyugszanak, persze a dallamokat nem nélkülözve: „Gyerekkorom óta azzal viccelődtem, hogy egy speed metal bandában akarok játszani. Ezt hallgattam amíg felnőttem, ugyanakkor időm nagyrészét dallamok írásával töltöttem, nem ezzel a speed metal dologgal. Úgy gondolom, ez a zenekar egy kísérlet arra, hogy ezt a két dolgot egy tető alá hozzam”. A lemezen Tremonti nem csak a húrokat nyűvi, hanem énekel is, a dobok mögött Garrett Whitlock ül, a basszusgitárt pedig Eric Friedman pengeti.

2011-ben ismét együtt dolgozott Tony Iommi, a Black Sabbath riffmestere, és Ian Gillan, a Deep Purple torka, hogy összehozzanak egy kislemezt, mellyel egy örményországi zeneiskola újjáépítését kívánták támogatni. A projekt a Whocares nevet kapta, és olyan zenészek csatlakoztak hozzá, mint Jason Newsted (Metallica, Voivod), John Lord (Deep Purple) és Nico McBrian (Iron Maiden). A csapat két számot rögzített, amit most számos, Iommi és Gillan korábbi munkásságából származó, ritkaságszámba menő felvételekkel egészítettek ki, így július 13-án megjelenhet egy két CD-t tartalmazó kiadvány.

A buffaloi metalcore banda, az Every Time I Die idén tavasszal jelentette meg hatodik studio albumát Ex Lives címmel. A korongról az I Suck (Blood) című számhoz készített klipet a csapat, ami jelenleg az Egyesült Államokat járja a Vans Varped Tour keretein belül. Az amerikai körút után ősszel Európa felé veszi az irányt a banda, bővebb turnéinfók a honlapjukon találhatók.

Egy éve jelent meg az Anthrax legutóbbi albuma, a Worship Music, ami olyan jó fogadtatást kapott a rajongók körében, hogy a srácok úgy döntöttek, egy EP-vel ünneplik meg az album egy éves születésnapját. A lemezre a tagok kedvenc zenekaraitól választottak ki négy dalt: AC/DC – TNT, Boston – Smokin, Journey – Keep On Runnin, Rush – Anthem, – ezeket a feldolgozásokat szeptemberben hallhatják majd a zenekar kedvelői.

Azok kedvéért, akik nem szeretnének ebben a kánikulában kimozdulni, közzé teszünk két teljes koncertfelvételt, hétvége lévén el lehet velük időzni :) A Van Halen buliját még márciusban rögzítették Manchesterben, a Black Sabbathot pedig Birminghamben csípték kameravégre:

Tovább

Miről szól az oldal ?
A zenei vetélkedők résztvevőiről megtudhatsz mindent hasznos információt. Visszanézheted a tehetségekről készült online videókat az RTL és a TV2 csatornának köszönhetően. Minden héten kiesik egy kis csillag ahogy közeledünk a döntőhöz. Az X-Faktor már a sokadik szériát indítja el, de ismét mindenki várja az adásokat.... szóval az idei év is az X-Faktor éve lesz. A Megasztárt most a Voice színpada váltja, ahol ismét fiatal tehetségek mutatkoznak be. Most a legújabb durranás a Voice. Alig több mint két éve indult Hollandiából és máris forradalmasította a zenés műsorokat, szerte a világon.

A tehetségkutató műsorokon kívül itt még rengeteg friss zene hírek várnak. Programok, hírek, rendezvények... Ha hétvégenként bulizni szeretnél menni, akkor itt néz körül, mert rengeteg programajánlattal kedveskedünk nektek. És oldalunk most már kibővült a zenei toplistákkal, a zenei magazinokkal és a zene küldő menüponttal is, itt tudod kedvenc zenei videóidat beküldeni. Oldalunk nem támogatja az illegális zeneletöltést ezért ilyen lehetőséget ne is keressetek, viszont hasznos útmutatót találhattok a legális zeneletöltésről itt: Zene letöltés ingyen YouTube



Esemény kereső

2020. december
h K s c p s v
 123456
78910111213
14151617181920
21222324252627
28293031