Kipusztulásra készen – Moonspell a Barba Negrában

Idén ősszel Budapestre is ellátogat Portugália első számú metal zenekara, a Moonspell. A dark/gothic színtér meghatározó bandája még a norvég újhullámmal együtt bukkant fel a black metal „fénykorának” (micsoda képzavar!) számító ’90-es évek elején, ám már a második albumukon – az azóta klasszikussá avanzsálódott Irreligious-ön – volt merszük letérni Ő Pokoli Fensége hullabűzös, kénköves útjáról.

A kísérletezgetést azóta sem hagyták abba, ennek megfelelelően a februárban kiadott Extinct képében is egy rendkívül színes, több zenei világot felölelő alkotás született, habár a darkos él még mindig dominál. Az őszi Road To Extinction turnén Fernando Riberio csapata  a magyar közönségnek is bemutatja az új korongot, a koncertre október 24-én kerül sor a Barba Negra Music Clubban.

A zenekart a modern metalban utazó francia Dagoba is elkíséri majd, mely szintén idén hozott ki új albumot Tales Of The Black Dawn címmel, nyitózenekarként pedig a görög Jaded Star lép fel. Jegyeket 4999 Ft-os elővételi áron a helyszínen, a Barba Negra rendszerében, illetve a Ticketportal jegyirodán keresztül lehet vásárolni 10. 23-ig, a helyszíni jegy 5999 Ft.

Az esemény Facebook-oldala: https://www.facebook.com/events/1625330301037433/

 

Tetszett? Vagy menjünk a fenébe? Mondd el kommentben! Szeress minket a Facebookon is, kövess minket Instán, meglátod, jó lesz!

A cikk eredeti forrása: Fesztblog.hu

Miről szól az oldal ?
A zenei vetélkedők résztvevőiről megtudhatsz mindent hasznos információt. Visszanézheted a tehetségekről készült online videókat az RTL és a TV2 csatornának köszönhetően. Minden héten kiesik egy kis csillag ahogy közeledünk a döntőhöz. Az X-Faktor már a sokadik szériát indítja el, de ismét mindenki várja az adásokat.... szóval az idei év is az X-Faktor éve lesz. A Megasztárt most a Voice színpada váltja, ahol ismét fiatal tehetségek mutatkoznak be. Most a legújabb durranás a Voice. Alig több mint két éve indult Hollandiából és máris forradalmasította a zenés műsorokat, szerte a világon.

A tehetségkutató műsorokon kívül itt még rengeteg friss zene hírek várnak. Programok, hírek, rendezvények... Ha hétvégenként bulizni szeretnél menni, akkor itt néz körül, mert rengeteg programajánlattal kedveskedünk nektek. És oldalunk most már kibővült a zenei toplistákkal, a zenei magazinokkal és a zene küldő menüponttal is, itt tudod kedvenc zenei videóidat beküldeni. Oldalunk nem támogatja az illegális zeneletöltést ezért ilyen lehetőséget ne is keressetek, viszont hasznos útmutatót találhattok a legális zeneletöltésről itt: Zene letöltés ingyen YouTube



Esemény kereső

2022. november
h K s c p s v
 123456
78910111213
14151617181920
21222324252627
282930