Függőséget okoz – The Safety Fire, Periphery, Between the Buried and Me @ Dürer Kert, 2012.10.23. (vázlat)

0betweentheburiedandme2012_37.jpg

A nyugalom megzavarására tökéletesen alkalmas koncertet adott nemzeti ünnepünk alkalmából a címben említett három modern metál banda. Mivel nem egész napos melóból estem a koncertre, ezért sokkal nyugodtabb állapotban voltam, rá tudtam hangolódni az estére, de talán éppen ezért sokkal nagyobbat ütött.  Végre most nem sikerült elkésnem, így teljes egészében láthattam a teljes esti műsort, amit az angol The Safety ’mi-mind-szakmunkásbajuszt-növesztettünk’ Fire kezdett  (jó, mondjuk szemét vagyok, mert a dobos nem…ő fu-manchu-ban nyomta). Szándékosan nem kerestem a zenéjükre a neten a koncert előtt, mert kíváncsi voltam, hogy így meg tudnak-e győzni. Mondjuk sokat nem játszottak, nagyjából 25 percet, és nem nagyon lehetett hallani az énekes csávót, a dobot viszont túlságosan is, de jónak tűntek – valószínűleg teszek egy próbát a bandával. Jól izzították a publikumot, szépen előredolgoztak a két ’nagynak’, és így a fellépésük végére szépen megtelt a terem, és mindenképpen szimpatikus volt a zenei alázatuk. (Fotók: Réti Zsolt)

[…] Bővebben!

Megosztom Facebookon!
Megosztom iWiWen!
Megosztom Twitteren!
Megosztom Google Buzzon!
Megosztom Google Readeren!
Megosztom Tumblren!

A cikk eredeti forrása: Rockstation.hu

Miről szól az oldal ?
A zenei vetélkedők résztvevőiről megtudhatsz mindent hasznos információt. Visszanézheted a tehetségekről készült online videókat az RTL és a TV2 csatornának köszönhetően. Minden héten kiesik egy kis csillag ahogy közeledünk a döntőhöz. Az X-Faktor már a sokadik szériát indítja el, de ismét mindenki várja az adásokat.... szóval az idei év is az X-Faktor éve lesz. A Megasztárt most a Voice színpada váltja, ahol ismét fiatal tehetségek mutatkoznak be. Most a legújabb durranás a Voice. Alig több mint két éve indult Hollandiából és máris forradalmasította a zenés műsorokat, szerte a világon.

A tehetségkutató műsorokon kívül itt még rengeteg friss zene hírek várnak. Programok, hírek, rendezvények... Ha hétvégenként bulizni szeretnél menni, akkor itt néz körül, mert rengeteg programajánlattal kedveskedünk nektek. És oldalunk most már kibővült a zenei toplistákkal, a zenei magazinokkal és a zene küldő menüponttal is, itt tudod kedvenc zenei videóidat beküldeni. Oldalunk nem támogatja az illegális zeneletöltést ezért ilyen lehetőséget ne is keressetek, viszont hasznos útmutatót találhattok a legális zeneletöltésről itt: Zene letöltés ingyen YouTube



Esemény kereső

2021. június
h K s c p s v
 123456
78910111213
14151617181920
21222324252627
282930