A 2000-es évek elejétől gombamód szaporodtak az olyan zenekarok, ahol felbukkantak a szebbik nem jeles képviselői. Ez a gyors folyamat a szakmai kritikusokat arra késztette, hogy a női énekesekkel dolgozó bandákat külön zenei kasztba, úgynevezett female rock/metal-ba sorolják. Pedig nem volt ez mindig így. Emlékszem, hogy a ’80-as évek végén a különböző év végi „Ki volt az év énekesnője” szavazásokon rendesen törni kellett a kobakot, hogy minimum öt csajt meglehessen nevezni. Így tehát nem is véletlen, hogy az akkori 10-es listából kirobbanthatatlan volt a kanadai Lee Aaron, a szőke tünemény Lita Ford, a csupa csajból álló Vixen énekesnője Janet Gardner, és persze nem utolsósorban Dorothy Pesch, vagy ismertebb nevén egyszerűen csak Doro. Az 1964. június 3-án Düsseldorfban születet szőkeség tagja volt a germán heavy metal zászlóvivőjének számító Warlock zenekarnak. Érdekes folyamat, de megtörtént, hogy én személy szerint előbb hallottam Doro első szólólemezét az 1989-es Force Majeure korongot, mint a Warlock-nak a nagylemezeit. Egyrészt abban az időszakban az általános iskola padját koptattam, másrészt akkoriban csak úgy lehetett hozzájutni valamilyen „nyugati” banda lemezéhez, ha némi pénzért cserében átmásoltattuk az Elektromos Krokodil (netán a Solaris-ban) hanglemezboltban található bakelit lemezeket. Persze utólag a négy Warlock anyag is pótlásra került, de még a banda legutolsó lemeze, a sokak szerint klasszikusnak számító 1987-es Triumph And Agony sem okozott katartikus állapotot nálam. Mint ahogy a német metal lady első szólólemeze sem…
A cikk eredeti forrása: Rockvilag.hu
