Duplázik a Vígszínházban a Quimby

A csapat előbb október 16-án, majd egy nappal később 17-én ad koncertet Budapesten. Amint azt márt megszokhattuk, a Quimby örökké kísérletezik, és gyakran pont ezzel hagyományt teremt. Ezen az őszön sem lesz másképpen, hiszen folytatják experimentális, színházi szárnyalásukat.
Az első Quimby teátrumhoz hasonlóan az új előadás szintén a zenére koncentrál. Annak is a színházi körülmények által segített érzékeny fajtájára. Ahogyan Kiss Tibi szokta mondani a R&R koncerteken: a nagy csűrdöngölés közepette azt sem venni észre, ha feldőlnek a kongák, a színházban viszont egy kulcscsomó is orkesztrává válhat.

Ennek szellemében az előadásban hangsúlyt kapnak a legfinomabb számok, az éteri muzsikálás. A kihagyhatatlan kedvencek mellett olyan dalok szólalnak meg, melyek az “ugrálós ” koncerteken nem találják a helyüket, és olyanok, amelyek új teátrum köntöst kaptak. A legutóbbi Kicsi ország lemezről is elhangzanak az újdonságok.

A produkció fontos részét adják idén is a performatív megmozdulások, melyekben keveredik az abszurd, a humor és a filozófia. Minijelenetek, némajáték, quimby-dialóg.

forrás: www.zene.hu

Tovább

Miről szól az oldal ?
A zenei vetélkedők résztvevőiről megtudhatsz mindent hasznos információt. Visszanézheted a tehetségekről készült online videókat az RTL és a TV2 csatornának köszönhetően. Minden héten kiesik egy kis csillag ahogy közeledünk a döntőhöz. Az X-Faktor már a sokadik szériát indítja el, de ismét mindenki várja az adásokat.... szóval az idei év is az X-Faktor éve lesz. A Megasztárt most a Voice színpada váltja, ahol ismét fiatal tehetségek mutatkoznak be. Most a legújabb durranás a Voice. Alig több mint két éve indult Hollandiából és máris forradalmasította a zenés műsorokat, szerte a világon. Már több mint 40 ország tűzte programjára. Voice zsűri tagok: Caramel, Somló Tamás, Mező Misi és Malek Andrea.

A tehetségkutató műsorokon kívül itt még rengeteg friss zene hírek várnak. Programok, hírek, rendezvények... Ha hétvégenként bulizni szeretnél menni, akkor itt néz körül, mert rengeteg programajánlattal kedveskedünk nektek. És oldalunk most már kibővült a zenei toplistákkal, a zenei magazinokkal és a zene küldő menüponttal is, itt tudod kedvenc zenei videóidat beküldeni. Oldalunk nem támogatja az illegális zeneletöltést ezért ilyen lehetőséget ne is keressetek, viszont hasznos útmutatót találhattok a legális zeneletöltésről itt: Zene letöltés ingyen YouTube


Esemény kereső

2013. május
H K S C P S V
« ápr    
 12345
6789101112
13141516171819
20212223242526
2728293031